A falu első okleveles említése 1220-ban fordul elő a Váradi Regestrumban. A honfoglalás előtti idők kerámiái azt bizonyítják, hogy ezen a helyen éltek szkíták, kelták, szarmaták, hunok és avarok. A honfoglalást követő évtizedekben a falu területén megtelepedett az ország közepét elfoglaló Megyer törzs népének egy része: ennek bizonysága a falu határában ma is meglévő Kismegyer, Nagymegyer határrész. Eredetileg három településen éltek itt őseink: Györgye, Megyer, Füzesmegyer elnevezéssel. A falu területén sok értékes régészeti lelet került elő. A Tápióból kiágazó Illike partján a hetvenes évek végén Árpádkori ház, egy fatemplom, majd ennek helyén egy kőtemplom alapjait sikerült rekonstruálni cserép, vas, fém eszközök maradványaival és egy unikális gyertyatartóval. 1941-ben a régészek egy tatárjáráskor elrejtett kincsleletet találtak, amelynek többsége az úgynevezett friesachi dénár. 1938-ban Györgyey Illésné birtokán Nagymegyeren egy antik bronzmécses került elő, melyet László Gyula professzor egyiptomi, kopt keresztény eredetűnek határozott meg, - feltehetően bizánci közvetítéssel került Tápiógyörgyére közel ahhoz a Só, - Sós útnak nevezett területre, amelyen a középkorban a sót szállították Erdélyből Budára. A település a tatárjáráskor teljesen elpusztult s emiatt a XIII-XIV.században teljesen lakatlan. A XV-XVI.században lassan egyre több család telepedik le kedvező földrajzi fekvése miatt.

A falu 1496-ban a solymári várhoz tartozott. Lázár deák 1528-as kézzel rajzolt első fametszetes térképén jól látható a Megyer településen álló kéttornyú gótikus templom. A XVI.század elején a falu a Dubraviczky és Podmaniczky családé volt, az előbbi család birtokát 1528-ban Werbőczy István kapta meg a Királytól. Az 1540-es évektől ezek a falvak is török megszállás alá kerültek, de teljes elnéptelenedésükig, - a XVI.század végén lezajlott 15 éves háború pusztításáig - adófizető, sokféle növényt termelő és juhtenyésztéssel foglalkozó népesség lakta. Volt papja és tanítója.

A falu újjátelepítése 1730-tól kezdődött el. A falu földbirtokosai ebben az időben Huszár József és Bencsik József, illetve az acsai Prónay család volt. Fenti családok Északi megyékből magyar és kisebbségben szlovák, katolikus családokat telepítettek le. Ez magyarázza a ma is élő palócnyelvjárás illabiális á hangjának továbbélését. A falu urbáriumát 1770-ben hitelesítették.

A katolikus plébánia 1780-ban önállósodott, ekkortól írják. Domus Historiáját és az egyházi anyakönyveket. Az 1860-ban felépült katolikus templom védőszentje Szent Anna. Berendezéséből említésre méltó a főoltár tabernákuluma, amelyet a híres soproni építőmester Storno Kálmán készített. 1860 körül telepszik le a Táfler-Györgyey család, aki megvásárolja a földbirtokokat és a falu közepén egy húsz holdas területen kastélyt épít és angol mintára parkot létesít.

A Györgyey család gazdálkodása, tevékenysége nagy hatással volt a falu gazdasági, kereskedelmi, kulturális életére.
A kastélyban ma szociális otthon működik. A második világháború után gyorsan konszolidálódott a helyzet. A györgyei emberek szorgalma eredményezte a Zöld Mező Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gyors gazdagodását, a Földművesszövetkezet prosperitását, a helyi Takarékszövetkezet példamutató eredményességét. Új iskola, tornaterem, strand, jól felszerelt orvosi rendelő szolgálja az egészséges vezetékes ivóvízzel, gázzal, telefonnal, aszfaltos utakkal ellátott községet.

Tápiógyörgyének közigazgatási pecsétjét a XVIII.század közepétől, a katolikus egyház pecsétjét 1780-tól ismerjük. A falunak címere nem volt, a földbirtokosok címerei nem voltak ismeretesek, azokat csak a családi körben ismerték, használták. A közadakozásból megvalósított egyesületi zászlók gazdag hímzéssel készültek és nagy tiszteletet, a helyhez való kötődés kontinuitását szolgálta az önkormányzat azáltal, hogy a 219/1992.sz. határozatával utasította a polgármestert: készítse el a község címerét.

Ismeretes volt az 1780-1841-es pecsét. "Sigil. Tápió-Györgye 1780.”
A kissé szabálytalan kör alakú vonal gyűrűbe foglalt körirat által határolt mező derekán szelt, felsőfelében két glóriás angyal könyvet tart középre, jobbra egy cserép virág, balra hegyével fel, élével kifelé fordított a szimmetrikus ekevas. Az alsó mezőben jobbra a keretből kinövő szál gabona és élével ki, hegyével felfelé fordított, a keretre állított csoroszlya, a cölöphelyen a keretből kinövő két kisebb gabona szál között egy nagyobb, a balra a csoroszlya helyzetével azonos aszimmetrikus ekevas és egy szál, a keretből kinövő gabona. A pecséten látható kalászokról nem lehet megállapítani a gabona fajtáját, így a növényi kultúrakövetkeztetés nem vonható le. A glóriás angyalok liturgikus jelenete, ábrázolása a környékbeli falvak pecsétjeitől eltérően a tisztán katolikus vallásra, a Szent István-i hagyományokra, a vallás nemzet megtartó erejére utalnak.

Tekintettel a régi eredeti kápolna, majd később átmentett köveiből felépített kápolna - templom névadószentjének, Szent Annának alakjára lehetett következtetni, míg Migazzi Kristóf bécsi bíboros, váci érsek-püspök által 1780-ban alapított önálló plébánia pecsétje, majd 1871-ben megújított fametszet finomságú pecsétje egyértelműen kifejezésre nem juttatta, hogy itt egyértelműen a Szent István-i, keresztény államalapítás, a katolikus egyház folyamatossága nyer megfogalmazást azáltal, hogy a trónusán ülő Szent István átnyújtja fiának, Imre hercegnek Intelmeit.
Györgye falu régi templomát a magyar történelem tragikus eseményei következtében lerombolták, de hagyománya, tisztelete, néhány köve megmaradt, beépült a későbbi kápolna, templom szentélyeinek alapjaiba, falaiba és ma is tartó pillére ezeresztendős államalapításunknak, a györgyei emberek megtartó hitének, istenféltésének, a magas szentek iránt érzett tiszteletnek.

A falu új kerektalpú címerében, amelyet Balogh László szentendrei festőművész-grafikus tervezett 1993-ban a heraldika szabályait következetesen tiszteletben tartva fogalmazódik meg a Szent István-i hagyomány iránti ragaszkodás, az Intelmek mának szóló üzenete, a mindennapi kenyerünket biztosító búza tisztelete, verejtékes munkával történő megtermelésének évszázadokat átfogó és megtartó ereje. Hívők és nem hívők számára ezek a kerektalpú címerpajzsban, négy színben elhelyezett jelek, szimbólumok úgy gondolom, hogy államiságunk, vérzivataros évszázadainak, történéseinek időtálló és vitathatatlan jelei, jelképei voltak, maradnak ebben a kis alföldi faluban. A sárga és kék szín a címerpajzson a közigazgatási hagyomány tisztelete, a történelmi múlthoz való ragaszkodás jele, a falu gazdasági gyarapodásának, gazdagodásának színe, szimbóluma.