Tápiógyörgye az Alföldön (nagytáj), a Közép-Tisza vidéken (középtáj), a Közép-Tiszai ártérben (kistájcsoport) fekvő település. A legközelebbi várostól, Abonytól ÉNyÉ-ra fekszik – közúton 19 km-re. Területe 5331 hektár.

A falu felszíne enyhén lejt dél, délkelet felé, s túlnyomórészt a folyók által feltöltött síkság része. A relatív relief mindössze 1,5-2 m/km2. Felszínének mélyebben fekvő területei a nagy vízrendezési munkálatok előtt gyakran belvizesek és mocsarasak voltak. A felszínén ma is jól megfigyelhetők a sekély holtmedrek, s a hozzájuk csatlakozó árterek. A falu északi részén Tápiószele felől – délkelet felé fokozatosan lejtve – egy infúziós lösszel fedett tábla található. Ettől keletre – a Tápió völgyével kettészelve – löszös iszap fedi a felszínt. A Tápió völgyelésében holocén öntéshomok és -iszap az uralkodó. A Tápiótól délre egy kisebb lösztábla található, több helyen szikes foltokkal. A falu területén jelenleg is aktívan bányásszák az agyagot, amelyet a helyi téglagyár hasznosít.

Éghajlata mérsékelten meleg és mérsékelten száraz. A legfontosabb éghajlati elemek éves átlagmutatói: a napsütéses órák száma 2000 körüli, a középhőmérséklet 10,2 ?C, a csapadék mennyisége 530-550 mm, amelyből a vegetációs időszakban 320-330 mm hullik. Az uralkodó szélirány északnyugati, az átlagos szélsebesség 2,5-3,0 m/s.

A Tápióból a falu délnyugati részén kiszakad az úgynevezett Ilike-ág, amely Újszásztól délre ömlik a Zagyvába. A faluban működő téglagyár bányagödreiben lévő tavak összterülete 6,2 hektár.

A falu északi részén, mély sós alföldi mészlepedékes csernozjom foglal el kisebb területet, ettől délre nagyobb kiterjedésű, mély sós réti csernozjom. A legdélibb részeken, az alföldi mészlepedékes csernozjom a legjobb minőségű talaj a környéken. Ugyanakkor jelentős területeket foglalnak el a falu keleti határrészében a szikesek, amelyek a leggyengébb termőképességűek. Az erdők összterülete 1995-ben jelentéktelen (24,5 ha) volt.

A falu területén a Tápióból kiágazó Ilike mentén, sok értékes régészeti lelet került elő a feltárt lakóházakból. Az 1938-ban a Györgyey-család birtokán talált, késő antik bronzmécsest a kiváló régész, László Gyula, egyiptomi keresztény (kopt) eredetűnek vélte, amely feltehetően bizánci közvetítéssel kerülhetett Tápiógyörgye területére. A honfoglalás előtti idők kerámiái azt bizonyítják, hogy ezen a vidéken éltek szkíták, kelták, szarmaták, hunok és avarok is. A honfoglalást követő évtizedekben a falu területén megtelepedett az ország közepét elfoglaló Megyer törzs népének egy része. Ezt jól bizonyítja az az adat, miszerint a falu határában a mai napig két elnevezésben – Megyer és Füzesmegyer – fennmaradt ennek a törzsnek a neve.

A falu első okleveles említése 1220-ban fordul elő, a Váradi Regestrumban. 1941-ben az Attila u. 90. sz. ház tulajdonosa, kertjében, egy tatárjáráskor elrejtett kincsleletet talált, amelynek többsége úgynevezett friesachi dénár. Az Ilike közelében 1979-ben végzett ásatás során tárták fel egy Árpád-kori fatemplom alapjait, valamint egy későbbi építésű kőtemplom maradványait. Ennek a feltárásnak a közelében található az úgynevezett Sós út, amelyen Erdélyből szállították Pestre (a középkorban) a sót. Tápiógyörgyei szakaszát jelenleg is Sós útnak nevezik. A település a tatárjárás idején teljesen elpusztult, s emiatt a XIII-XIV. században lakatlan. A XV-XVI. században a mai falu területén három településről tudunk: Györgye, Megyer és Füzesmegyer. A falu 1496-ban a solymári várhoz tartozott. Az 1528-ban készült, Lázár deák-féle térképen, jól látható Megyer falu kéttornyú gótikus temploma. A XVI. század elején a falu a Dobroviczky és a Podmaniczky családé volt, az előbbi család birtokát 1528-ban Werbőczy István kapta meg a királytól. Az 1540-es évektől ezek a falvak is török megszállás alá kerülnek, de teljes elnéptelenedésükig – a XVI. század végén lezajlott, 15 éves háború pusztításáig – adófizető, sokféle növényt termelő és főleg juhtenyésztéssel foglalkozó népesség lakta. A falu újjátelepítése 1730-tól kezdődött el. A falu földbirtokosai ebben az időben Huszár József és Bencsik József, valamint a Prónay család. A fenti családok tevékenységének köszönhetően telepednek le a faluban palóc nyelvjárást beszélő magyarok és kisebb számban szlovák telepesek. A település urbáriumát 1770-ben hitelesítették. A II. József idején megtartott első magyar népszámlálás adatai szerint, Tápiógyörgyén 235 házban 316 család lakott, s összesen 1773 fő élt ebben a faluban. Ezzel a létszámmal falu, a Tápiómente 4. legnépesebb települése volt, birtokosa a Prónay család.

Fényes Elek írta 1851-ben: „Tápió-györgye magyar falu Pest vármegyében. Határa jobbára gazdag fekete föld, melly sikeres tiszta búzát terem, a földesurak repczét is vetnek. Lakja 2742 római katholikus. A Tápió vizén, melly a helység alsó részét átfutja, négykerekű malom áll, ezenkívül a határban van mintegy 50 kisebb szikes tó.”

A katolikus plébánia anyakönyvét 1780-ban kezdték írni. Az 1860-ban felépült katolikus templom védőszentje Szent Anna. Berendezéséből meg kell említeni a főoltár tabernákulumát, amelyet a híres soproni építőművész, Storno Kálmán készített.

A falu területén, egy 20 holdas park közepén, 1892-ben épült fel a Györgyey család kastélya. A községben található szobrok: Szent Orbán-szobor, 1897-ben készült, s jelenleg a Falumúzeumban udvarát díszíti. A I. és II. világháború hőseinek emlékét megörökítő szobrot Ditrói Siklódy Lőrinc készítette, és 1924-ben avatták fel. Nepomuki Szent János szobra 1763-ban készült, amely ma a templomkertben látható. Ezenfelül a község különböző pontjain látható még három szobor: Oláh Sándor: Szent Kristóf, Farkas Ádám: Termés, Rajki László: Hajnal című alkotásai.

Az I. világháborúba bevonult katonák száma 817 fő, közülük 142 fő halt hősi halált. Az 1920-as évek elején lezajlott, Nagyatádi-féle földreform alkalmával, 1813 kat. holdat osztottak ki. A két világháború között az alábbi egyesületek és szövetkezetek alakultak meg a faluban: Önkéntes Tűzoltóság, Kisgazdakör, Iparos Kör, Olvasókör, Hitelszövetkezet, Hangya szövetkezet, Tejszövetkezet. Az 1920-as években 6 asztalos, 5 cipész, 2 bognár, 5 borbély-fodrász, 1 bádogos működött. 13 cséplőgép-tulajdonos volt, autótulajdonos 2, teherautója ugyancsak 2 személynek volt. A faluban gőz- és vízimalom működött, valamint Weinberger Samu téglagyára.

A II. világháború idején, 1944. november 11-én foglalták el a falut az oroszok. A visszavonuló németekkel vívott harcokban 400 lakóház megsérült, 28 szovjet, 18 német és 1 magyar katona halt meg. A németek agyonlőtték dr. Kandel Henrik orvost, 1944. november 7-én. 1945 tavaszán megalakult a falu nemzeti tanácsa. Az 1945-ös földreform idején 3700 kh földet osztottak szét az igénylők között. 1945-ben megalakult a helyi kereskedelmet irányító Földműves szövetkezet.

1948-ban a Sárközi tanyán létrejött a II. típusú termelőszövetkezet, amelynek első elnöke Barannecz János lett. 1959-ben alakult meg a Zöld Mező termelőszövetkezet, amelynek elnöke Keszi József lett. 1949-ben a faluba bevezették a villanyvilágítást, 1950-ben megalakult a községi tanács.

Az 1950-1960-as években új iskola épült, szolgálati lakásokat és tornatermet létesítettek, a kastélyban szociális otthont alakítottak ki. Megkezdődött a falu úthálózatának aszfaltburkolattal való ellátása. Az artézi kutak fúrásával megoldódott a lakosság ivóvízellátása. Ebben az időben kezdte meg működését a községi zeneiskola, amelynek fúvószenekara sok sikert aratott országszerte.

1977-ben megalakult az Öregek Napközi Otthona, 1979-ben 30 férőhelyes bölcsödét avattak. 1979-ben került átadásra a Faluház, amelyben a községi könyvtár működik jelenleg is, és egy színháztermet is kialakítottak. 1983-ban avatták fel a falu központjában az egykori pedagógus szolgálati lakásban a Falumúzeumot.

1991-92-ben megtörténtek a kárpótlási földárverések, s ennek megfelelően új birtokviszonyok alakultak ki. 1993-ban bevezették a földgázt, 1996-ban kiépítették a telefonhálózatot.

Tápiógyörgye tipikusan mezőgazdasági település volt. A helyi gazdasági életben ma is fontos ennek a gazdasági ágnak a szerepe, ám a lakosság nagyobb részénél ma már csak jövedelem-kiegészítést jelent. A helyi termelőszövetkezet megszűnt, a földárverések 1994-ben fejeződtek be, a részarány-tulajdonosok részére a földet 1996-ben kiadták. A fentiek következtében a helyi gazdasági ágak magántulajdonban vannak.

A falu kulturális életének reprezentánsa az Ifjúsági Fúvószenekar, amelynek vezetője Toperczer Tibor. A helyi önkormányzat 1993-1998 között kalendáriumot adott ki, amelynek szerkesztője Bihari József, nyugdíjas múzeumigazgató, a falu szülötte volt.